Azonban megvan a veszélye annak is, ha sikerrel járunk, és tényleg megtaláljuk stílusunkat, ami kifejez minket. Ugyanis könnyen belefeledkezhetünk az elégedettségbe, és észre sem vesszük, hogy évek óta nem hagytuk el divatkomfortzónánkat. Pedig személyiségünk változik, így ha stílusunk szeretné azt lekövetni, muszáj felvennie vele a lépést – ha nem is a trendekhez hasonló hullámvasútként, hanem leheletnyi változásokkal, egy-egy izgalmas darabbal, új színnel.
Extremitás és egyenruha
Húszéves korom körül rettenetesen érdekeltek a trendek! Akkoriban nézhettük először élőben a divatbemutatókat, és én minden alkalmat kihasználtam: máig emlékszem, hogy McQueen, Moschino és a Comme des Garçons a kedvenceim közé tartozott – egyik márka sem a visszafogott eleganciájáról híres, de én imádtam őket. Kollázsokat készítettem, saját kis blogomban elemeztem a legutóbbi bemutatókat, és persze igyekeztem saját öltözködésemben is lekövetni a legújabb trendeket. Kerestem az utamat, na!
Aztán valami történt: egyik nyáron rákattantam a fehér színre. Nem telt el sok idő, és a fehéren kívül tulajdonképpen csak sötétkéket és szürkét hordtam. Egyenruhám lett a fehér atléta, szürke farmersort, fehér vászoncipő kombináció, és úgy éreztem, ebben megtaláltam magamat. A következő nyarak eme outfit bűvöletében teltek, ám mivel a Balaton-parton, Balatonban töltöttem az időm nagy részét, tökéletesen megfelelt ennek. Azonban egy idő után azon kaptam magam, hogy már az év többi részében sem veszek fel más színt, vagy más ruhadarabot a pólón, farmeren, edzőcipőn kívül. Hová lett a kísérletezés? Hova lett, ha nem is a trendek lekövetése, de legalább felfedezése? A fő szempontom a praktikum lett, ami nem is probléma – de ez nem feltétlenül zárja ki a stílust!
Gardróbrehab
Először a színeket kellett visszacsempésznem a gardróbomba. A színeket, amiket úgy szerettem látni másokon: mélybordó, málnarózsaszín, dzsungelzöld, de valahogy én mindig megmaradtam a biztonságos fehérnél. Na jó, lett pár púderszínű darabom is. A minták már nehezebb falat voltak, hiszen nincs egyszerűbb, mint megmaradni az egyszínű ruhák biztonságos terepén. Pedig manapság már nem kell kínosan ügyelnünk rá, hogy minden darab a helyén legyen, a divatba beette magát a bohémság, ami minden szettet megfűszerez: kit érdekel, ha csíkok és virágminták egy szettben szerepelnek? Vagy ha a cipő nem illik a táskánkhoz? Olyan divatbakik is elfogadhatóvá váltak, mint a szandál-zokni kombó, a szakadt farmer, az elkenődött szemfesték vagy a kócos konty! Biztos vagyok benne, hogy egy ’50-es évekbeli úrikisasszony menten szélütést kapna, ha 2016-ba csöppenne!
Szóval a rehab elkezdődött: lettek piros holmijaim. Egy gyönyörű, élénkkék, pálmalevélmintás nyári nadrágom. Elkezdtem ruhácskákat felvenni, persze inkább csak nyáron, mert a harisnyától kiver a víz. Szeretem a réteges öltözködést: mintákat és színeket keverek, néha óvatosabban, néha bátrabban, néha pedig mindenféle hátsó stílusszándék nélkül, úgy, ahogy az aktuális időjárás megkívánja. Kísérletező kedvem attól függ, hogy keltem fel reggel: néha a kaliforniai bohémságra voksolok, néha a brit eleganciára, de ha tudom, hogy sokat rohangálok aznap, a jó öreg edzőcipőhöz nyúlok – szerencsére már az athleisure is társadalmilag elfogadott lett! Nem érdekelnek az elvárások, hullámzó trendek és az illem, elsősorban magamnak szeretnék tetszeni – utána jöhet minden más (például a fenntarthatóság).
A lényeg tehát, hogy csak mert úgy gondoljuk, megtaláltuk stílusunkat, ne féljünk azon változtatni! Akár mert megtetszik egy új trend, akár csak mert beleszerettünk egy ruhába, ami „elméletileg” nem illik bele gardróbunkba. Kit érdekel! Merjünk kilépni a komfortzónából!